Események

Dartsos körökben az elmúlt hét eseményei zavart és mindenféle kitalációkat és félremagyarázásokat szültek. Én is olvastam és kaptam több fura kérdést, melyekre választ kell adni.

Hiszem, hogy azzal teszek jót, ha közzé teszem tehát a teljesebb képet is.
Nem az a célom, hogy lejárassak bárkit is, de elegem lett a sunyiságokból és a félreérthető nyilatkozatokból, közleményekből.

Sokan alakítottak ki valamilyen véleményt rólam és az általam működtetett helyről, akik csak az egyoldalú lejáratásom és az igazság egy szeletkéjét hallottak és a folyamatot nem összefüggésében látták.
Ez számunkra nagyon rossz, ez ellen akarok lépni.

Íme az én közleményem, melynek minden mondatát vállalom és megköszönöm mindazok like-ját, akik egyik vagy másik részletet átélték vagy egyszerűen egy tisztább és barátságosabb állapotot szeretnének a dartsos közéletben is!

Sokan vannak, akik mindent tudnak de szerényen csendben maradnak. Azt gondolom, hogy én tovább csinálom a Darázsfészek PUB-ot azok nélkül is, akik úgy gondolják Takácsnak van igaza, de megkérem a velem elégedetleneket, hogy kerüljenek és ne zavarjuk egymást a jövőben!

Azok számára, akik a tiszta játékot és a szórakozást választják függetlenül a játéktudásuktól azoknak minden nap nyitva vagyunk és szeretettel várjuk körünkbe!

Biztosan sokan kínosnak tartják az egészet és unalmasnak is.
Lehet, hogy az is. Szeretnék túllépni ezen az ügyön és részemről ezt ezzel le is zártam.

KÖZLEMÉNYEM

(innen egy pdf állományhoz vezet a link, amit meg tudtok nézni)

//===========================================================

2017-ben a Darázsfészek PUB-ban rendezett MDL fordulók ponttáblája:

A hét minden napján nyitva vagyunk és várjuk a dartsozni szerető amatőröket és versenyzőket.

Állandó programjaink:

Hétfőn  Havonta egy alkalommal (a hónap második hétfőjén) a Magyar Darts Szövetség ligaversenyének, az MDL-nek adunk otthont.

A hónap többi hétfőjén  KEZDŐ AMATŐR barátainknak tartunk kupaversenyeket.
Ezekre a rendezvényeinkre azokat az amatőröket várjuk, akik még bizonytalanok, de sikerélményre várnak. Minden ilyen versenyen az első helyezett egy kupát és a nevezési díját nyeri vissza, a második- és harmadik érmet kap.
20 fő feletti létszám esetén a győztes egy általa választott üveg italt is hazavihet (Unicum, Jäger, Jim Beam)
A versenyre nevezni kell 17:45-ig. A nevezők számától függően 22:00-23:00 befejeződik.

Kedden SPEC NO LIMIT néven különleges versenyt tartunk.
A játékban versenyzők is indulhatnak, de részükre már a csoportban is duplával kell kiszállni 501-ről, míg az amatőröknek elég simával is.
Ez nagy nehezítés és így igazán izgalmas a játék.

A nagy érdeklődésre tekintettel már 17:45-re tudnunk kell, hogy kire számíthatunk. 17:45-ig vagy személyesen legyetek jelen, vagy küldjetek egy SMS-t (+36 30 20 90 70 3) a nevetekkel és a várható érkezésetek időpontjával! Ha 17:45-re nem is vagytok még lenn, legkésőbb 19:30-ra érkezzetek meg! Az első három helyezettet jutalmazzuk. A verseny főtáblája 21-körül kezdődik és 23:00-ra szoktuk befejezni.

Csütörtökönként 19:00-tól FreeStyle!
A verseny nyílt és a játékosok az ismert: 501 sima, 501 DO, 501 DI-DO, büntetős cricket, foci, Shanghai, és a BullMaster közül választhatnak kettőt. Az elsőt a bullradobás nyertese a másodikat az érmefeldobás nyertese (esetleg ugyanazt is választhatják). Hasonlít picit a MIX-re, amit nagyon szeretünk, de talán még izgalmasabb.

Péntekenként nyílt 501 DO PRÉMIUM versenyeket tartunk. Az 501 DO játék itt is csoportokban, majd egyenes kieséses főtáblán halad a döntőig. Az első három helyezettet jutalmazzuk a befizetett nevezési díjak 70%-t visszaosztva!
Péntekenként később kezdünk, a nevezés is 18:45-ig történik.

Vasárnap délután már 18:00-kor elkezdjük a MIX játékunkat. Ez felváltva (bullra dobásnál dől el a kezdés) büntetős cricketet és 501 DO játékot jelent.

Fontos szabály, hogy a versenyekre nevezés kötelezettséget is jelent. Ha SMS-ben vagy telefonon jelzed érkezésed, mi számítunk rád. Besorsolunk és a csoportban a többiek játszani szeretnének veled. Ha tehát nevezel, akkor gyere is el!
A nevezési díjad akkor is be kell fizetned legközelebb, ha végül mégsem jössz el, de nem mondtad le a játékot a sorsolásig! (lemondani csak SMS-ben lehet a meghirdetett nevezési határidőig!)

Mivel s steel versenyek levezetésénél a meccsek leírását egy harmadiknak kell biztosítania, így alapszabály, hogy a csoportokban az előírt játéksorrendben írnia kell az ott megjelöltnek, illetve, aki a csoportjából végül nem jut ki, az a főtáblán egy meccset még leír. Aki ez alól ki kívánja magát húzni, az köteles maga helyett valakit az írásra beállítani. A szokás az, hogy ilyenkor a szívességből írót meghívja az írásra kötelezett egy italra.
Aki nem gondoskodik maga helyett íróról és ezért a verseny lebonyolítása megakad, az büntetésként a következő versenyen CSAK DUPLA nevezési díj ellenében indulhat!
Kérjük, ezt vegyétek nagyon komolyan, mert alkalmazni fogjuk a jövőben!
Aki más helyett írást vállal, az a saját írását ezzel természetesen nem úszta meg.
Igaz, hogy a játék előrehaladtával már kevesebb íróra van szükség, de hogy kinek kell írnia és kinek nem, azt a versenyt levezető dönti el és nem a játékos!
Tessék ezt megérteni és ennek megfelelően készülni!
(a tábláink számítógéppel segítettek, így egy mérkőzés leírása nagyon egyszerű feladattá vált.)

Szívesen szervezünk céges bulit is, amolyan csapattréninget. Egy közös játék összehozhatja a munkában egymásra utalt kollégákat és feloldhatja a munkahelyi feszültségeket.
Ha a cégvezető szeretne kedveskedni alkalmazottainak és egy sörbérlettel lepné meg az arra érdemeseket, mi boldogan segítünk ebben. 🙂

Családi eseményeknek is sokszor biztosítunk helyet. Keresztelő – eljegyzés vagy szülinap mi egyformán szeretettel várjuk az ilyen igényeket. Szívesen kinyitunk korábban, csak tudnunk kell legalább egy héttel korábban az ilyesmiről, hogy engedélyeztethessük az Önkormányzatnál.

Rendezvényeink képes meghívói:



prémium
freestyle2

foci

keddanoi_április232

kezdőknek
kedd

amatorkedd